Ugrás a tartalomra

Szent Erzsébet templom

Ády küldte be September 7, 2011 időpontban
Hely/kategóriák
Létrehozás
1977

A Balaton-menti települések egyetlen Szent Erzsébet templomával Balatonfenyves dicsekedhet. Lékai László veszprémi püspök kezdeményezte a hetvenes években, hogy itt új plébániatemplom szülessék. A vasút és a tópart közötti üdülőövezetben, fenyőfás ligetben emelkedő beton-klingertégla-fém támpillér elemek felhasználásával készült nyeregtetős istenháza a hetvenes évek stílusjegyeit viseli magán.
A templom 1975-1977. között készült el  melynek felszentelését 1977. július 24.-én Kádár László veszprémi Megyés Püspök végezte. A templom tervezője Török Ferenc mérnök, egyetemi tanár.

A templom előtti Szent Erzsébet szobor, az oltárkereszt , a keresztút, az Angyali üdvözlet és a Szent Antal az Úr Jézus előtt
Till Aran szobrászművésznő alkotásai.
A Szentségház , az oltárgyergyatartó Bossányi Elemér iparművész munkái, Török Ferenc tervei alapján.
Az orgona felett lévő feszület Tarr Miklós szobrászművész alkotása .
A templomi orgona 1988-ban készült , melyet Paulus Frigyes orgonaépítő készített. Az udvaron álló harangtorony 1993-ban készült. F: uj.katolikus.hu, balatonfenyves.hu,

Tervezte
Török Ferenc
Cím

Balatonfenyves
Erzsébet köz 2.
8646
Magyarország

Hosszúsági és széleségi fokok